Projekt
tartalma:
|
A
projekt célja:
„Tisza-menti
virágzás” elnevezésű projektünk legfőbb célja a területi
különbségek és különösen a településméretekből adódó
társadalmi hátrányok komplex megközelítéssel történő, a
helyi igényeken alapuló csökkentése a humán közszolgáltatások
tekintetében, valamint a minőségi közszolgáltatásokhoz való
hozzáférés javítása elsősorban a köznevelés, a
felsőoktatás, a felnőttoktatás által biztosított informális
és nem formális tanulás területén, a helyi tudástőke
gyarapítása érdekében. A projekt hozzá kíván járulni az
egyes humán közszolgáltatásokban dolgozók képzettségének
javításához, ezáltal is fejlesztve az általuk ellátott
szolgáltatások minőségét és hatékonyságát. Céljaink
között szerepel a nem állami szervezetek ösztönzése a
szolgáltatások bevonásába, az állampolgárok bevonása a
szolgáltatások tervezésébe, valamint az IKT technológia
kiterjedt és innovatív használata és alkalmazása.
Projektünk
támogatja a gyermekek és tanulók – kiemelten a hátrányos
helyzetűek – közneveléshez és felsőoktatáshoz való
hozzáférését iskolán kívüli programok megvalósításán
keresztül.
Tervezett
tevékenységek:
Humán
közszolgáltatások fejlesztése
Humán
szolgáltatási HR térkép készítése (a projekt területén
elérhető humán szolgáltatások vizsgálata, elemzése. , A
hiányzó szolgáltatások enyhítését célzó
program-javaslatok kidolgozása)
Ösztöndíj
rendszer kidolgozása humán közszolgáltatásban dolgozók
számára
Továbbképzések
biztosítása humán közszolgáltatásban dolgozók számára
(120 fő)
a
helyi humán közszolgáltatásban dolgozók képzettségi és
végzettségi szintjének felmérése, adatbázis létrehozása
hátrányos
helyzetű emberekkel történő foglalkozás tudatosságának
növelése, szemléletformálás
Integrált
szakmai együttműködések – szakmai műhelyek szervezése
évente 5 alkalommal, szakmai konferencia szervezése évente 1
alkalommal
Gyermekek/tanulók
személyiség és kompetenciafejlesztését, iskolai és
munkaerő-piaci érvényesülését elősegítő iskolán kívüli
programok megvalósítása,
Játszóház
– Tanulóház modell program kidolgozása és működtetése a
projekt időszaka alatt (Tudatos pénzügyi magatartás, Aroma
klub, Egészségfejlesztési klub, Kamasz – panasz, Disco,
Filmvetítés, szabadfoglalkozások, Öko foglalkozások Családi
hétvégék szervezése, Családi kötődő kirándulások
szervezése, Nyári táborok)
Érzékenyítő
tréning
Eszközfejlesztés
Kisléptékű
infrastrukturális fejlesztések megvalósítása
Komplex
óvodai szolgáltatásfejlesztés
Óvoda
+ programok elindítása: egészségfejlesztő és
mozgásfejlesztő programok évente 4 alkalommal
Óvodai
kisprogramok szervezése (Néptánc, sportprogramok, vízhez
szoktatás, ovitorna, mazsorett … stb.)
intézményfejlesztési
terv készítése
Óvodapedagógusok
képzése (Így tedd rá! – alap és mesterképzés)
Szülői
programok
Eszközfejlesztés
A
hátrányos helyzetű gyerekek/tanulók/hallgatók
közneveléshez/felsőoktatáshoz való hozzáférésének
biztosítása
Információs
pult
Ösztöndíj
alapítása a hátrányos helyzetű gyermekek számára
Iskolán
kívüli nyelvtanítás – angol tábor
Alacsony
iskolai végzettségűek képzése
Alacsony
iskolai végzettségű, rossz munkaerő-piaci esélyekkel
rendelkező lakosság munkaerő-piaci esélyeinek javítása
érdekében 500
fő számára tréningek szervezése a helyi igényekre alapozva.
Várt
eredmények:
A
fejlesztés eredményeként a konzorciumba résztvevő települések
lakói olyan tevékenységekben vesznek részt, melyek korábban
nem voltak elérhetők a településeken. A megszervezett
programokon, képzéseken résztvevő tanulók, gyerekek és
fiatalok jelentősen nagyobb számban vesznek majd részt olyan
tevékenységekben, képzésekben és programokban, melyre eddig
nem volt lehetőségük, vagy azért mert nem szerveződtek
hasonlóak, vagy azért mert anyagi helyzetük nem engedte azt
meg. A programok révén csökken a gyermekek, fiatalok
„csellengése”, lehetővé válik a szabadidejük hasznos
eltöltése olyan közegbe mely nem csak szórakoztat, de
ismeretekhez is hozzájuttatja a résztvevőket. Az ösztöndíj
program lehetővé teszi azoknak a gyermekeknek a továbbtanulását
is, akik saját erőből ezt nem lennének képesek finanszírozni,
ezzel a korai iskola elhagyások száma is csökkenhet a
településeken. Az átképzések révén lehetővé válik, olyan
hiányszakmák megtanulása, melyek hozzásegítik a sikeres
vizsgát tevőket új munkahelyek létesítésére, ezzel
csökkentve a munkanélküliséget. A programok összekovácsolják
a családokat, a közösségeket, csapatépítő jellegükben is
meghatározható szerepet töltenek be. A projekt elemekkel a
résztvevő szakemberek motiváltsága jelentős mértékben
növelhető, ami egyrészt a saját munkájuk minőségét, ezen
keresztül pedig az intézményük által nyújtott szolgáltatások
minőségét is pozitívan befolyásolja.
|
Posted: 2019.08.29. by bncse
Tisza menti virágzás
Tervezett tevékenységek:
Humán közszolgáltatások fejlesztése Humán szolgáltatási HR térkép készítése (a projekt területén elérhető humán szolgáltatások vizsgálata, elemzése. , A hiányzó szolgáltatások enyhítését célzó program-javaslatok kidolgozása) Ösztöndíj rendszer kidolgozása humán közszolgáltatásban dolgozók számára Továbbképzések biztosítása humán közszolgáltatásban dolgozók számára (120 fő) a helyi humán közszolgáltatásban dolgozók képzettségi és végzettségi szintjének felmérése, adatbázis létrehozása hátrányos helyzetű emberekkel történő foglalkozás tudatosságának növelése, szemléletformálás Integrált szakmai együttműködések – szakmai műhelyek szervezése évente 5 alkalommal, szakmai konferencia szervezése évente 1 alkalommal Gyermekek/tanulók személyiség és kompetenciafejlesztését, iskolai és munkaerő-piaci érvényesülését elősegítő iskolán kívüli programok megvalósítása, Játszóház – Tanulóház modell program kidolgozása és működtetése a projekt időszaka alatt (Tudatos pénzügyi magatartás, Aroma klub, Egészségfejlesztési klub, Kamasz – panasz, Disco, Filmvetítés, szabadfoglalkozások, Öko foglalkozások Családi hétvégék szervezése, Családi kötődő kirándulások szervezése, Nyári táborok) Érzékenyítő tréning Eszközfejlesztés Kisléptékű infrastrukturális fejlesztések megvalósítása Komplex óvodai szolgáltatásfejlesztés Óvoda + programok elindítása: egészségfejlesztő és mozgásfejlesztő programok évente 4 alkalommal Óvodai kisprogramok szervezése (Néptánc, sportprogramok, vízhez szoktatás, ovitorna, mazsorett … stb.) intézményfejlesztési terv készítése Óvodapedagógusok képzése (Így tedd rá! – alap és mesterképzés) Szülői programok Eszközfejlesztés A hátrányos helyzetű gyerekek/tanulók/hallgatók közneveléshez/felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása Információs pult Ösztöndíj alapítása a hátrányos helyzetű gyermekek számára Iskolán kívüli nyelvtanítás – angol tábor Alacsony iskolai végzettségűek képzése Alacsony iskolai végzettségű, rossz munkaerő-piaci esélyekkel rendelkező lakosság munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében 500 fő számára tréningek szervezése a helyi igényekre alapozva.
Várt eredmények: A fejlesztés eredményeként a konzorciumba résztvevő települések lakói olyan tevékenységekben vesznek részt, melyek korábban nem voltak elérhetők a településeken. A megszervezett programokon, képzéseken résztvevő tanulók, gyerekek és fiatalok jelentősen nagyobb számban vesznek majd részt olyan tevékenységekben, képzésekben és programokban, melyre eddig nem volt lehetőségük, vagy azért mert nem szerveződtek hasonlóak, vagy azért mert anyagi helyzetük nem engedte azt meg. A programok révén csökken a gyermekek, fiatalok „csellengése”, lehetővé válik a szabadidejük hasznos eltöltése olyan közegbe mely nem csak szórakoztat, de ismeretekhez is hozzájuttatja a résztvevőket. Az ösztöndíj program lehetővé teszi azoknak a gyermekeknek a továbbtanulását is, akik saját erőből ezt nem lennének képesek finanszírozni, ezzel a korai iskola elhagyások száma is csökkenhet a településeken. Az átképzések révén lehetővé válik, olyan hiányszakmák megtanulása, melyek hozzásegítik a sikeres vizsgát tevőket új munkahelyek létesítésére, ezzel csökkentve a munkanélküliséget. A programok összekovácsolják a családokat, a közösségeket, csapatépítő jellegükben is meghatározható szerepet töltenek be. A projekt elemekkel a résztvevő szakemberek motiváltsága jelentős mértékben növelhető, ami egyrészt a saját munkájuk minőségét, ezen keresztül pedig az intézményük által nyújtott szolgáltatások minőségét is pozitívan befolyásolja.
Category: Pályázat